Fontos disclaimer: nem vagyok influencer, nincs a családomban influencer (bár a nagyapám elég menő vízépítő mérnök volt), sőt, a barátaim között sincs, nem vagyok beléjük szerelmes, nem gondolom, hogy megváltják a világot, nem akarom megvédeni őket a kritikától, és nem vagyok benne biztos, hogy igazam van bármiben, amit lent leírok.

Tegnapi velvet.hu cikk: "A mai fiatalok negyede influenszer akar lenni". A cikk egyébként a címe ellenére nem az influenszerekbe száll bele, pedig bevallom, erre gyanakodtam, és ezért is jutottak eszembe a következő gondolatok. 

Divat szidni az "influenszereket", jó azon csámcsogni, hogy micsoda naplopó köcsögök, ez nem produktum, hogy valaki sminkel, vagy bemutatja a napját, miért fizetnek ezért ennyit, miért követik őket ennyien, hogy lehet ezeket az embereket szeretni, én nem is tudom, ez kiafasz, én nem is nézek tévét se, csak magasirodalmat olvasok.

És persze, nem vitatom, hogy vannak, akik egyszerűen leülnek egy kamera elé és beszélnek. Bármiről. Sokszor olyan dolgokról és úgy, ami számomra sem a legértékesebb szellemi táplálék. És igen, egy tanárnak és egy orvosnak többet kéne keresnie (mármint annál, amennyit most keresnek). És van, aki olyasmiről beszél, ami engem egyáltalán nem érdekel. És nem is tetszik, ahogy kinéz. De valójában nem biztos, hogy az én véleményem számít. Vagy legalábbis nem egyedül az enyém számít. Ha őt nézik százezrek, miközben beszél egy kamerába rossz fényben és nyelvtanilag helytelenül, akkor nem lehet, hogy van valami, amit én nem veszek észre? Hogy például őszinte és kedves? Vagy vicces, csak nem épp olyan a humora, mint az enyém? Esetleg más az ízlése divatban, bicikliben, sminkben, kajában, bármiben, de a véleményét egy csomó másik ember osztja?

Végül mégis oda lyukadok ki, ahova nem akartam: mit jelent, hogy valaki influenszer? Valakik (egy random mérce szerint sokan) nézik, követik, és ezek közül sokan vagy kevesen kedvelik, megértik, megszeretik, akár rajonganak érte, vagy példaképként tekintenek rá. Ez nem tök ugyanaz, mint ahogy idősebb generációk (és fiatalabbak is) viszonyultak vagy viszonyulnak bármilyen hírességhez? Függetlenül attól, hogy Paris Hilton, Matthew McConaughey, J. K. Rowling vagy Neil DeGrasse Tyson az illető? 

Nem, egyébként nem ugyanaz. Mert az "influenszerek" közelebb vannak azokhoz, akik szeretik vagy utálják őket. Hogy ez nehezebb, könnyebb, jobb, rosszabb, azt nem tudom. De a fő kérdés, ami bennem felmerült: miért baj, ha egy fiatalt inspirál valaki, aki ismert? Miért baj, ha ő is olyan akar lenni, vagy hasonló utat akar bejárni? 

Szerintem nem biztos, hogy amikor valaki azt mondja, hogy ő influenszer akar lenni, akkor arra gondol, hogy szimplán híres akar lenni a semmivel. (Persze tuti, hogy ilyen is van, nekem igazából velük sincs semmi bajom.) Hanem elképzelhetőnek tartom, hogy ha ezt mondja, akkor jobban ismeri az "influenszereket", mint azok, akik ugranak bírálni őt és ezt az egész témát. Lehet, hogy azt látja, hogy valaki a nulláról kitalált valamit, amiben hitt és amit élvezett, dolgozott vele egy csomót, ki merte tenni a világ elé, és ez tetszett embereknek. Ezzel szerintem semmi baj nincs. Őszintén, miért dolgozunk legtöbben? Azért, hogy amit csinálunk, az valakinek tetsszen. Vagy valakin segítsen. Hogy kicsit jobb legyen valakinek a napja, vagy akár több ember napja, vagy akár kicsit a világ legyen szebb. Szerintem nem gáz, ha valaki ezt így szeretné elérni.

A fiatal munkavállalók és szokásaik, motivációik sokat ráncigált téma. Az első (szakmába vágó) munkahely talán kicsit olyan, mint az első szerelem, elég nagy hatással van a továbbiakra. Hogy néz ez ki mostanában, miért nehéz, miért nehéz továbblépni vagy maradni? Elég szubjektív meglátásaim vannak a témáról, mivel nekem is csak egy első munkahelyem volt, és csak egy területen dolgoztam, dolgozom hosszabb ideje. Ezért ez csak egy sztori, ami talán hasonlít másokéra is, plusz még néhány apróság, amit a körülöttem lévők küzdelmeiből elkaptam.

1. fejezet

A napi 8 óra munkába igenis bele lehet halni. Legalábbis az első héten. Még nem tudom, ki cigizik és ki nem, úgyhogy fura indokokkal tűnök el 10 percekre. Itt mindenki olyan nyugodt és tapasztalt, és tudják, mit kell csinálniuk, én meg csak rettegve ülök, ha 5 percig nincs mit csinálnom, hogy ki fognak rúgni holnap, amiért henyélek. Furcsa, hogy milyen öreg lehet egy 30 éves... Most akkor hozni kell kaját vagy kimegyünk? Azért szocializálódni kéne, szóval én is kimegyek enni. Vagy kiviszem a szendvicsem, amit anyukám csinált. Hát fogalmam sincs, ezt hogy kell megcsinálni, pedig azt mondtam, szuper vagyok excelből. Ki fognak rúgni!!! Biztos mindenki utál. Tuti, látom rajtuk. És még csak fél 3 van. Tényleg egy hónapig kell dolgozni először, hogy pénzt kapjak?

2. fejezet

Oké, ennyi, felnőttem, kaptam fizetést. Mindenkit meghívok mindenre ma, igazi dolgozó ember lettem. Én leszek itt a legfaszább, nemsokára felkérnek, hogy ügyvezető legyek. Vajon ki fog először meginterjúvolni a sikereimről? Tök jó ez a felnőtt élet. Van pénz, álpanaszkodhatok a hosszú munkaórákról, ez a túlóra tökre nem vészes dolog. Már a kollégáimmal is szuper haverok vagyunk, az egyikkel már szidtam is kicsit a főnököt, de csak azért, hogy ne lógjak ki. Ez a legjobb munkahely. Pár évig tuti itt maradok, tök sokat tudok itt még tanulni.

3. fejezet

Kész vagyok mára, megyek haza. 

4. fejezet

Na, jó, lehet, hogy mégsem annyira király arcok a főnökeim. Néha talán én sem mondok hülyeségeket? De akkor mért basznak le azért, ha elmondom a véleményem? Már nem olyan vicces 8-tól 8-ig dolgozni. Utoljára két hete beszéltem a barátaimmal, de nem baj, én most már dolgozom. Oké, nem tökéletes itt minden, de ilyen a munka világa, nincs hibátlan munkahely. Meg mindent itt tanultam meg, ezeknek az embereknek köszönhetem a tapasztalataimat, a tudásom nagy részét.

5. fejezet

Naponta legalább egyszer nagyon faszom kivan. Maximum arról tudnék itt többet tanulni, hogy hogy nem kell csinálni ezeket a dolgokat. De a többieket bírom, meg végülis pénzt keresek. Arra meg szükség van. Oké, hogy szarba se vesznek, legtöbbször inkább egy gépelni tudó gép vagyok, nem ember, de mégis. Én szeretek itt dolgozni. Ugye?

6. fejezet

Ez a munkakeresés egy szar dolog. Jó, én igazából nem is keresek új helyet, csak naponta egyszer végigpörgetem a hirdetéseket. Abban semmi rossz nincs, nem? A LinkedIn profilomat is csak azért frissítettem, mert menő, uptodate fiatal vagyok, aki törődik ezzel.

7. fejezet

Felmondok, ennyi. Leszarom, hogy nincs új hely, akkor is. Hogy kell felmondani? Biztos kiabálni fognak velem. Megfenyegetnek! Talán mégsem kéne úgy felmondani, hogy nincs új munkahelyem. Kb. 10 forint a spórolt pénzem..

8. fejezet

Hogy kell interjúra felöltözni? Mégis mik az erősségeim? Most tényleg találjak ki magamnak gyengeségeket, amik igazából erősségek? Túl szorgalmas vagyok. Jó, ez túl nagy hazugság. Tök jó, ha ide felvesznek, az is csak azért lesz, mert meg akarnak dugni. Bár már megtanultam kezelni, ha rámnyomul a főnököm. Rettegve kell kussban ülni, azt hiszem, az a legjobb megoldás.

9. fejezet

Jó, írok egy e-mailt, hogy jöjjenek a tárgyalóba. Biztos rájönnek az e-mailből, és mindenki előtt fognak kirúgni! Mondjuk úgyis felmondok, akkor már nem mindegy? Oké, akkor megyek. Megyek és felmondok. Örökre utálni fognak és soha többé nem lesz munkám, mert mindenkinek elmondják az egész szakmában, hogy ne dolgozzon velem.

10. fejezet

Ez nem is volt vészes. Kész, felmondtam. De fura, már nem dolgozom itt. Azért szar lesz a srácok nélkül. Most megint ki kell derítenem az új helyen, hogy ki cigizik és ki nem. :(

Bár nem mindenki, azt hiszem (remélem), elég sokan egyetértünk abban, hogy gyomorforgatóan undorító módon kezeli a kormány a menekült kérdést. Töredelmesen bevallom, nincsenek alapos és átfogó ismereteim a menekültek helyzetéről, a válság súlyosságáról, egyáltalán, hogy mi lenne a helyes megközelítés vagy megoldás az egészre. Azt hiszem, ezzel egyrészt a hétköznapok embere is sokszor így van, másrészt még vezetők sem igazán jöttek rá, hogy itt mi a tuti, ami mindenkinek jó lesz. Szóval nem állítom, hogy ez nem egy nehéz helyzet, és hogy tudom a megoldást. De most nem is ebből az irányból akarom megközelíteni a dolgot, inkább az az érdekes nekem, hogy mit közvetít, mire tanít, mit képvisel ez a dicső kis Fidesz kampány és népszavazás, ami több milliárd forintba került a magyar adófizetőknek. Ami szerintem a legizgalmasabb kérdés: miért igazán gusztustalan ez az egész és milyen következményei lehetnek?

Tekintsünk el teljesen a jelenlegi témától, attól, hogy éppen a menekültekről van szó, és hogy mi a konkrét probléma. Világszintű konfliktusok, nehéz helyzetek, megoldandó feladatok mindig voltak és mindig lesznek. Ami most igazából fontos és talán más, mint eddig bármikor, az a mód, az a hozzáállás, ahogy ezt felsőbb szinteken kezelik, és ahogy nekünk, a közembereknek próbálják megmondani, hogy hogyan kezeljük.

Mert hogy ami igazán lényeges, az az, hogy itt emberekről van szó. Ahogy Alföldi is mondta pár napja: "Nem migránsok, nem horda, nem terroristák, nem erőszakolók, hanem emberek". Ez az, amit szerintem elfelejtett a Fidesz, elfelejtett mindenki, aki attól fél, hogy pár hónap múlva nekünk is csadorban kell járnunk. Az első és legnagyobb fatális hiba ennyi. Kit érdekel, hogy honnan jönnek? Kit érdekel, hogy vannak köztük is szar emberek, akik bántanak másokat? Kit érdekel, hogy hányan vannak, milyen a bőrszínük, mit hoznak magukkal? A mi kötelességünk, ami miatt civilizált emberek vagyunk, hogy prekoncepciók nélkül elsősorban embereknek lássuk őket. Tényleg olyan emberekké akarunk válni, aki egy teljesen ismeretlen embertársát csípőből gyűlöli, üldözi és megtagadja tőle a segítséget, amikor az életéért menekül? Nem vagyok vallásos, de nem tudom felfogni, hogy hogyan tud egy elvileg keresztény értékeket képviselő párt, embercsoport ekkora szemellenzőt felvenni. Persze, félünk tőlük. És ha annyira félünk, hogy nem merünk kérdezni, nem merünk szembenézni a helyzettel és józanul értékelni, akkor inkább utáljuk őket, az sokkal egyszerűbb. Oké, elfogadom, hogy vannak, akik nem mernek már kockáztatni, akik így tanultak meg gondolkozni. De miért igazán veszélyesek ők, miért tanítja nagyon rosszra a mai fiatalokat, a ma itt élő embereket ez az egész perpatvar?

Hát azért, mert nem csak erre az egy helyzetre levetítve fogják magukévá tenni a fiatalok vagy igazából bárki ezt a gondolkodásmódot. Ha most október 2-án nemmel szavazunk, akkor nem csak arra mondunk nemet, hogy ide jöhetnek-e menekültek. Nemet mondunk a gondolkodásra, a nyitottságra, az őszinteségre, az eredetiségre és az emberségre. A kék plakátok azt tanítják az utca emberének, az éppen 18 éves fiatal srácnak, aki megkapta a levelet, a többgyerekes anyukának, hogy egy mondattal, egy szóval elintézhetünk menekülő, félő, érző embertömegeket. Mert nem a mi dolgunk ezen elgondolkozni. Nekünk nem kell erről többet tudni, erről beszélgetni, nem kell kérdéseket feltennünk, és tennünk valamit ezekért az emberekért. Letudhatjuk a problémát azzal, ha nemet mondunk, és az egész kérdést átadjuk egy csoport faszfejnek, akik most irányítják az országot, és azt hiszik, ők tudnak mindent. Azt tanuljuk így meg, hogy egy nehéz helyzet elől el kell menekülni, a benne lévőket le kell szakítani és szarni bele, hogy velük mi történik. Hogy egy egyértelműen fontos kérdést, kihívást el lehet bagatellizálni és nem kell megoldani. Őszintétlenségre, kussolásra, nem gondolkodásra, kegyetlenségre tanít.

A Kétfarkú Kutyapárt ellenkampánya több dolog miatt jó és okos. Egyrészt a mai feszült, szürke és az embereket hülyének néző kampányok, plakátok után itt van egy, ami kicsit más, kicsit vicces, és végre mosolygunk, ha rájuk nézünk. Másrészt kérdéseket vet fel, vitát szít, megidézi a káoszt, ami itt valójában van. Próbálja felnyitni az utca emberének szemét, hogy mégis mennyire nevetséges ez az egész. Nagyon remélem, hogy sikerül néha. Mert én nem akarok olyan ember lenni, nem akarok olyan emberekkel teli országban, világban élni, ahol oké belerúgni egy ismeretlenbe.

1. Nem tiszteled az idősebbeket, néha még esetleg vitatkozni is merészelsz velük.

2. Nem vagy hálás azért, amit az előző generációk csak a te érdekedben tettek!

3. Folyton az okostelefonodat bámulod, ahelyett, hogy megetetnéd a csirkéket, sétálnál a természetben, vagy olvasnál a könyvtárban! 

4. Nincsenek valódi kapcsolataid, hiszen legtöbbször az interneten beszélgetsz a barátaiddal, legrosszabb esetben még ismerkedsz is ott.

5. Nincs benned kitartás, nincsenek ambícióid, és tulajdonképpen teljesen életképtelen vagy. Csak várod, hogy a sült galamb a szádba repüljön!

6. Néha nagyobb dolgokról is álmodsz, mint az alapvető szükségleteid kielégítése és a túlélés. Szégyelld magad!

7. Semmit nem veszel komolyan. :(

"Ezek a mai fiatalok már csak várják, hogy szájukba repüljön a sült galamb, de nem tesznek érte semmit!" Talán ezzel a mondattal találkoztam legtöbbször, amikor idősebbekkel vitába keveredtem a mai fiatalságról. Tényleg csak ülünk a seggünkön és panaszkodunk? Én mondjuk szeretem ezzel tengetni üres óráimat, de meg merem kockáztatni, hogy általánosságban ez így nem igaz.

via GIPHY

Ez egy fiataloknak szánt tanács, ami ez alá a poszt alá érkezett. Sok más hozzászólás is körülbelül ezt fogalmazta meg, úgyhogy reggel, kávé-cigi közben ezen gondolkoztam.

Mármint azon kívül, hogy 20-25 közötti fiatal vagy,  és igazából még fingod nincs róla, hogy mit akarsz kezdeni az életeddel.

1. Tanulsz? Miért nem keresel már pénzt? Miből fogod kifizetni a diákhitelt? Minek tanulsz bölcsésznek, a Mekiben akarsz dolgozni? Komolyan otthon laksz még mindig?

2. Dolgozol? És mi lesz az egyetemmel? A diploma mindenképpen kell, ha nem azért, mert kérni fogják, hát akkor azért, mert ezzel mutatod meg a jövendő munkaadóidnak, hogy van benned kitartás!

3. Ha tanulsz és dolgozol egyszerre, akkor már valószínűleg az összes barátod utál, a párkapcsolatod abból áll, hogy együtt alszotok (ha erre van egyáltalán lehetőség), és már most a kiégés jeleit produkálod. 

4. Tök jó, hogy anyuka kimossa helyetted a ruhákat, nem kell számlákat fizetni és van otthon kaja, de azért már épp eléggé utálod az emberiséget és vágysz a függetlenségre ahhoz, hogy egyedül akarj lakni.

5. Budapesten tanulni elég jó, itt van ugye minden, ami egy fiatalnak kell. Végülis egy 25 m2-es, rákoskeresztúri lukból is fasza, nem? És azért csak nettó 80+rezsit kell kicsengetni havonta!!

6. Ha nem informatikus vagy, vagy nincs 20 éves korodra 10 év tapasztalatod, a legmerészebb fizetési igény, amit be mersz mondani egy interjún, az 100 és 150 000 Ft között mozog. 

7. Ha nagyobbat mondasz, kiröhögnek, nemcsak az interjún, de az egész országban.

8. Amennyiben nem akarod egyedül tengetni napjaidat, és talán még szexelni is akarsz, a következő lehetőségeid vannak az ismerkedésre: Tinder, munkahely (azt mindenhol szeretik), egyetemi gyakorlat, esetleg ha 16 éves lányokat vagy 40 éves pasikat akarsz összeszedni, a Mori 2.

9. Sikerült találnod valakit, akivel nemcsak szexelni de beszélgetni is tudsz, és ezt ő sem utálja? Gyorsan alapítsatok családot, csináljatok sok gyereket, mert öregszik el a társadalom, és Kövér László meg Ákos is szomorú lesz!! Mi az, hogy nem akartok gyereket?! Az még oké lenne, hogy nincs pénzetek (bár arra is ott a CSOK, khm...), de ez miféle kifogás? Nem akarjátok beteljesíteni a legnemesebb feladatot? Hát egy szemernyi kötelességtudat sem szorult ezekbe a mai fiatalokba!

10. Nem tudsz eleget aludni.

Ma egy cigi közben, itt az új irodában eszembe jutott, hogy mi az a téma, amihez egyrészt talán hozzá tudok szólni, másrészt még érdekel is. Nem is téma, inkább megközelítés vagy nézőpont. Ami egész véletlenül a sajátom, azaz a “mai fiataloké”.

Már régóta felbasz, hogy van egy általános vélemény a mai 15-25 közötti fiatalokról, miszerint mindegyikük (vagy a többség) lusta, elkényeztetett, buta és beképzelt. Egyáltalán ez a “mai fiatalok” jelenség szerintem nagyon érdekes és sok kérdést vet fel. Amikor arról álmodozok, hogy egyszer írok egy könyvet, ez az egyik befutó téma. Szóval talán annak szeretném szentelni ezt a kis szerény felületet, hogy a néha-néha jelentkező apropókon keresztül írjak pár sort arról, milyen mai fiatalnak lenni, és miért nem vagyunk teljesen gyökerek.

Úgyhogy az "Ezek a mai" címből pont az hiányzik, amiről ez a blog szólni hivatott, de kifejezetten tetszik ez az áthallás. Mert a mai fiatalokból is állítólag hiányzik valami, értitek!